bocsánatkérés

Több mint másfél évezredes szentmise ábrázolás valszínűleg valószínűleg egy katakomba falán.
Nagyon hálás vagyok a katolikus hitemért, ami nem az új evangelizációból származik, hanem a régiből, ami még mindig ugyanúgy működik.

Egyszer egy barátom munkahelyi ebéd közben megkérdezte: “Mit tennél, ha kiderülne, hogy Jézus biztos nem támadt fel?”. Nem emlékszem, mit feleltem. Ezekben a napokban azt felelném: Hinni akarok benne. 33 évig úgy éltem, ahogy József Attila élt:

„Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.

Mikor először gyóntam, összeszorítottam a szemem, alig jött ki hang a torkomon. Megkérdeztem a lelki vezetőmet, hogy ez normális-e. Azt mondta igen. Nagyon nehéz a saját mocsokságaimat beismerni magamnak, sőt, kimondani. Egyszóval szembenézni azzal, hogy gonosz voltam. Miután kimondtam, óriási, leírhatatlan megkönnyebbülés. A pap szájából elhangzik Jézus igéje: „Isten megbocsátotta bűneid.”

A megbocsátás onnan indul ki, hogy nem akarok megbocsátani. Azt gondoljuk, hogy amit a másik tett, az megbocsáthatatlan. Ahogy a híres Illés-dalban éneklik: „Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk?”

A megbocsátás legvége pedig az, hogy úgy tudunk a másik emberhez fordulni, mintha először találkoznánk vele,

Andrea Pozzo festménye: Ézsau találkozása Jákobbal

Könyvek jelennek meg azokról az emberekről, akik valami nagy, nehéz, látványos dolgot műveltek. Valóban nehéz legyőzni a félelmünket, vagyonos emberré lenni, gyereket nevelni, céget, intézményt, minisztériumot vezetni. Nehéz dolog megfelelni mások elvárásainak. Nehéz munka nélkül lenni, munkát keresni, de naponta dolgozni járni is.

A világon a leges legnehezebb dolog mégis a megbocsátás.

Az egyik régi barátom minden egyes konfliktus után bocsánatot kért. Nagyon zavart, és magamba néztem, miért. A bocsánatkérése nem volt más, mint egy rossz szokás. Minden áron el akarta kerülni a konfliktusokat, és a bocsánatkéréssel szerette volna ezt elérni.
Most olvasom Júlia Voznyeszenszkaja könyvét: Kasszandra útja.