Egy igazságkereső ember

Évek óta majdnem minden nap elsétálunk ugatós kutyák mellett. 5 helyzetből kettőben a gyerekek általában elkezdtek sírni egy hangosabb vagy ijesztőbb hangú kutyánál.

  1. Babakocsiban tolom;
  2. Velünk totyog;
  3. elől hordozom úgy, hogy kifelé néz az arca.

A negyedik és ötödik esetben még soha,

Nem tudom, mással is előfordult már, hogy nem fért fel babakocsival a buszra? Hogy nem tudott időben leszállni  buszról? Hogy a buszon fél lábon állt, kapaszkodni meg nem tudott, csak egy kicsit megtámaszkodni.

Volt, hogy csak a harmadik, negyedik buszra fértem fel, hogy esett a hó,

Pityke őrmester éppen a kapitánnyal amőbázik, amikor egyszerre csak látja, hogy rengeteg idős néni szalad az őrs felé valami köves korbácsfélével a kezében. No, épp meg is érkeztek.

– Erkölcsi fertő! Siralomvölgy! – kiabálták lengetve a korbácsukat – Azonnal tegyen valamit őrmester úr!.

Egyszer a barátommal egy több százmilliós lopást akadályoztunk meg csak úgy csendben. Akkoriban még a határidős kereskedők a parketten kereskedtek, és az ellenőrzési rendszer csecsemőkorát élte. A két kereskedő összebeszélt, hogy egy céget meglopnak nem kis összeggel. A barátom este hívott, hogy ez kiderült nála,

A katolikus egyházi év ritmusa éltet. Megtérésem előtt az advent a bevásárlások időszaka volt. Érthető. Nem ismertem Istent, mit kezdjek az adventtal? Mindenki így készült a karácsonyra, hát én is ezt tettem.

Ma már másképp telnek az advent napjai. Többet gondolkodom azon, hogy mennyit tett értem Isten.

Kaposvár Fő utca

Csodálatos Kaposvár sétálóutcája advent idején. Azon tűnődtem, hogy miért díszítik fel a Kossuth teret, a Fő utcát az adventi időben? Az advent ugyanis nem más, mint várakozás a karácsonyra. Régen kisböjtnek is nevezték. A karácsonyi éjféli misén – több helyen még mindig szokás – a pap kihirdeti a karácsonyt,

Az adventi gyertya csomagolásában találtam egy cikkrészletet a gazdagmamikról. Hogy került oda, nem tudom. Egy kis darab papírfecni egy újságból. Sokat hallottam Vida Ágiról a vállalkozás tulajdonosáról, több ismerősömet indította el a sikeres vállalkozás útján. Mégis, aki eszembe jutott, az egy barátunk,