Béres Erika: Látható hangok, baba-mama klub, manó múzeum

Ott ülök a sok anyuka közt Violával a baba-mama klubban. Mindenki figyel és számol: egy virsli, egy kifli...

Régen kezdődött. Éppen a gyerekkönyvtárban válogattuk a könyveket, mikor megszólított Erika. Könyveket javasolt és meghívott a baba-mama klubba. Mondtam, hogy szívesen eljönnék, de ide csak anyukák járnak. Mondta, hogy jöjjek csak. Elmentem.

Igazából a történet még régebben kezdődött, amikor a kisgyerekkel már jártunk gyerekfoglalkozáson. Olyan gyors volt minden, hogy még a felnőttek is alig tudták követni. A fiunk pedig hamar beadta az unalmast. Erika foglalkozása más volt. A tempó sokkal szelídebb volt, az ismétlések ritmusa segített, hogy megtanuljam a mondókákat és a hozzájuk tartozó mozdulatsort.

A kisgyerek nagyon jól tudja, hogy a feledékeny szüleit emlékeztetni kell arra, hogy mondókázzon vele. A pelenkázás tökéletes idő erre, így el lehet kezdeni: „egy kifli, egy virsli, egy kifli, egy virsli meg egy rúd szalámi. Meg foglak zabálni!”

Ha éppen odajön hozzám valamelyik kisgyermekem, nem azt mondja, hogy játszak vele, hanem azt, hogy „Mackó, mackó ugorjál…”. A Látható hangokon és baba-mama klubbon edzett szülő pedig már tudja, mit kell ilyenkor tenni. Feldobni, játszani vele egy kicsit. Böjte Csaba valahogy így mondja: A gyerek orvosság, ezért fel kell rázni. És három-négy éves korig ezzel minden fajta hisztinek véget is lehet vetni.

Egyik nagymama korú barátom eljött a baba-mama klubba. Azt mondta, milyen kár, hogy nem volt ilyen az ő idejében. Azt is hozzá tette, hogyha ide minden anyukának el kellene mennie gyerekével.

Aztán eljutottam a Látható hangokra, két kisgyerekemmel is. A ritmus még szelídebb lett, és sokszor már unottan vettem részt a sok ismétlésen alapuló foglalkozáson. Nem úgy a gyermekeim. Ők az első pillanattól figyeltek. Otthon sose mondtam előre, hanem csak amikor indultunk. Ha ugyanis kiejtettem Erika nevét, kislányom indult és húzta a cipőjét, hogy most azonnal indulhatunk is.

Erika mondta, hogy otthon tegyük be azt a zenét, amit a Látható Hangokon hallottunk. Betettem. És akkor kezdődhet a tánc, ugrabugra. Elképesztő hatékony, amikor már nagyon unatkoznak.

Telt múlt az idő. A kisebbik gyerekem is járni kezdett Erika foglalkozásaira. Történt nem egyszer, hogy együtt énekelték a dalt, amit a kisebbik Erikánál tanult, meg a nagyobbik pedig az oviban. Egy nap a két és fél éves lányom elkezdte szépen intonálni: „do-ti-lá-szó-fá-mi-ré-do”. Nálunk ilyet sose hallott. Arról van szó, hogy a Látható hangok foglalkozáson egy kis állat végigsétál a hétfokú hangskála hangjain. A gyermekem pedig egy ellazult pillanatában elővette és elénekelte. A feleségem nem tudta, hogy ez a Látható hangokról származik, és úgy csodálkozott, mintha piros hó esne.

Nem biztos, hogy csak a gyereket fejlesztik Erika foglalkozásai. Szerintem engem is nagyon fejlesztett. Előtte könyvből kazettából próbáltam megtanulni a mondókákat. A foglalkozáson viszont ott van sok-sok gyerek, akik figyelnek egymásra. Ha pedig én nem tanulom meg, a gyerekem emlékeztet rá. Mert ő gyorsabban tanul nálam.

Sajnos a Manó múzeumba csak kevésszer jutottunk el. Legutóbb az fogalmazódott meg bennem, hogy mennyivel kevesebb óraszámra lenne szükség a tananyag oktatására, ha ilyen játékosan taníthatnának az állami oktatási rendszerben is. Egyébként is azt gondolom, hogy Erika nagyon odafigyel arra, hogy előkészítse a kicsiket az iskolára. Sokszor emlegeti, hogy vannak olyan képességek, amelyek bölcsis és ovis korban fejlődnek ki, és az iskolában már építenének rá. És én pont ezt tapasztalom. Vannak ovik, ahol erre jobban odafigyelnek, de szerintem az abszurditás határát jelentősen túllépi, hogy 2 óvónő 30 gyerekkel foglalkozzon. nemhogy foglalkozni nem tud, hanem még a természetes igényeiket is kénytelenek erős keretek közé szorítani.

Sokat írhatnék még, de most ennyire futotta. Szeretném őt ajánlani a Kaposváriaknak és akik a környéken laknak. Nem kért meg erre Erika, magamtól teszem:

Kaposvári gyermekfoglalkozások Béres Erikával