Örökzöldek

Viccek, történetek, anekdoták. Amiket valamiért fontosnak tartottam megörökíteni, de egyetlen más kategóriába sem fértek bele.

Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol árnyék, oda fényt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add, hogy inkább én igyekezzem vigasztalni, minthogy vigaszra várjak, inkább

Találtam egy levelemet a teológiai vizsgaidőszakomból: Hogy van az accidensed? Kicsit szubzisztál a hüposztasziszomban. Vajon degradálódik már? Csak akkut és preegzisztens degenerációm van.

József Attila így fogalmazta meg zseniális tömörséggel: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret. ” A verset meg is hallgathatod. A blogomra is vonatkozik ennek a József Attila versnek e néhány sora. Csak az olvassa blogomat, ki ismer engem és szeret! Hozzáteszem: elsősorban annak írok, aki – bár fél az igazságtól – mégis

„A Te kezedbe teszem le a gyermekeimet, magamat és a szülőként elvégzett munkámat.” Sokáig voltam hitetlen, most pedig már jó ideje hívő vagyok. Ezért elég jól tudom, milyen nagy a különbség a két állapot közt. A hitetlen azt hiszi, saját erejéből képes az élet problémáit megoldani. A hívő pedig képes beismerni alkalmatlanságát, az életét rábízza

Newtontól, a nagy tudóstól, aki mélyen hívő ember volt, valaki gúnyosan megkérdezte: — Aztán hogyan szedi össze életre az Isten egyszer a halottakat? A nagy tudós benyúlt egy fiókba, kivett egy dobozt, abból egy marék vasreszeléket, és szétszórta az asztalon. — Szedje össze – mondta az idegennek. — Nem tudom — felelte az. Erre a